Hosszú levelek sorát kaptuk külföldről, és tengernyi betűt vetettünk képernyőre, míg a megrendelő végül úgy érezte, hogy a tervezés alatt álló ékszer méltó a párjához, az érzelmeihez, és kalandos életútjukhoz. Nagyon sok szimbólumot, eseményt és fontos adatot…

Egy régi vevőnk pár éve egy hasonló gyűrű készítésével bízott meg bennünket, amely hordozza választottjának kissé extrém személyiségét, nőies könnyedségét, illetve az őrá oly jellemző sportot, a kerékpározást, melyben nemzetközi sikerekkel büszkélkedhet a hölgy.…

Az eljegyzési gyűrűkben a drágakövek központi szerepet kapnak. Régen kiemelkedő, korona szerű foglalatok voltak a jellemzőek, melyek mellett a gyűrű maga, már elég kevés egyéniséget hordozott, bár apró részleteiben igyekeztek akkor is egyedivé tenni. Mivel manapság világszerte…

Egy napon levél érkezett Spanyol országból, melyben Riccardo írt, hogy segítsünk neki egy különleges eljegyzési gyűrű kitalálásában. Voltak konkrét elképzelései, kötöttségek, mert passzolnia kellett a már meglévő platina és arany karikagyűrűikhez a tervezett alkotásnak,…

Az esetek nagy százalékában olyan ékszert szeretne a megrendelő, mely nem extrém, hétköznapi hordásra alkalmas, de mégis hordoz némi egyéni vonást, személyességet. A feladat könnyebb, mint gondolnánk. Nem kell beletörni az agyunknak, elég ha lépésenként közelítjük a…

A fehér ékszer fogalom. Már nagymamáink korában is külön kasztnak számított az elegáns, és jelentős értékű fehér ékszer, mely színektől megfosztva formájával, ragyogásával érte el hatását, és így is ki tudott emelkedni társai közül. Tehát a fehér ékszereknél a…

A legtöbben akkor vásárolnak maguknak arany ékszert, amikor eljön az eljegyzés, és esküvő ideje, és összetartozásukat, hagyományos fehér arany vagy platina gyémánt gyűrűvel, és karikagyűrűvel erősítik meg. Nevezzük jegygyűrűnek, karikagyűrűnek, eljegyzési vagy kísérő…

süti beállítások módosítása